Gazdára talált az összes Mercedes G63 AMG, így most jön a túlméretes G-osztály második változata, eggyel kevesebb tengellyel és teljesen új motorral. A G 500 4×4*2-ről korábban már készültek kémfotók is, és már néhányan ki is próbálhatták az újdonságot, ehhez képest a gyár azt mondja, még nem eldöntött kérdés a sorozatgyártás, a Genfi Autószalonon gyűjtött visszajelzések alapján döntenek arról.

Részleteiben nem új a konstrukció, de ebben a formában még nem alkalmazták azt. Arról van szó, hogy a hatkerekes változatnál alkalmazott portáltengelyeket most a meglévő ötajtós karosszéria alá szerelik, ezzel együtt jön az új felfüggesztés kerekenként dupla rugókkal és elektronikusan állítható lengéscsillapítással. A csavar ott van a dologban, hogy a műszerfalon lévő kapcsolóval (Comfort/Sport) csak az egyik lengéscsillapítóra hat a sofőr, a második mindig automatikusan szabályoz.

A szabadmagasság a normál 21 centiről 45 centire emelkedik, a gázlómélység immár 1 méter, és elöl-hátul 299 mm-rel szélesebb a nyomtáv – utóbbinak köszönhető, hogy a nagyobb magasság ellenére az oldaldőlés-szög nem romlik. A motortérben az AMG új fejlesztésű, 4,0 literes V8-as biturbó-erőforrása dolgozik, amely ugyan nem érdemli ki ezt az elnevezést, de a nagy légbeömlőkkel rendelkező első lökhárítót megkapja. 422 lóerő a csúcsteljesítmény, a váltó 7 fokozatú dupla kuplungos.

A Mercedes G 500 4×4*2 az extra méretű kerékjárat-szélesítéseken felül a szélvédő fölé szerelt LED-es fényszórókat is kap, ha netán éjjel szeretne terepezni a kedves tulaj. Az utastérben designo Exclusive csomagot alkalmaztak, azaz bőrrel és karbonnal borítottak szinte mindent.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!