Kisimulva tért vissza a Spyker

2016. március 4. (péntek)

Alaposan áttervezte a Saab-kaland előtti utolsó autóját a Spyker, és C8 Preliator néven kínálja azt.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Meglehetősen zavaros időkön van túl a holland Spyker márka, a Saab-kaland következtében csődvédelem alá került, és az utolsó pillanatban tudta csak megmenteni a tulajdonos Victor Muller az autóipari érdekeltségét.


A Genfi Autószalonon kiállított C8 Preliator a 2009-es C8 Aileron áttervezett változata. A Preliator név latinul harcost jelent, amivel egyfelől arra utalnak, hogy legyőzték a nehézségeket, másfelől pedig az eredeti Spyker gyár által az első világháború ideje, tehát pontosan 100 évvel ezelőtt gyártott vadászrepülőkre emlékeznek. Átalakították az aerodinamikát, pár apró légterelővel több van, a korábban a karosszéria síkjából kiálló légterelők immár süllyesztettek.

A korábbinál merevebb az alumínium térváz, a felfüggesztést a Lotus szállítja. A motortérben a már nem gyártott, 4,2 literes Audi V8-as dolgozik, amelyet kompresszor segítségével tuningolnak 500 lóerősre, újdonság, hogy a 6 fokozatú Getrag kézi kapcsolású váltó helyett immár 6 fokozatú ZF automata is kérhető. Az utastérben javították az ergonómiát, tágasabb a hely. Mindössze 50 darab Spyker C8 Preliator gyártását tervezik, amíg a belsőben olyan színű bőrkárpitot kér az ügyfél, amilyent csak akar, karosszériaszínből 16 közül választhat - 300 ezer euróért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Kisimulva tért vissza a Spyker

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/14-15-ös számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Teszt:Hyundai i20 Active 1.0 T-GDi HP, BMW 225xe Active Tourer, Peugeot Partner Tepee Outdoor 1.6 BlueHDi 120, Nissan Navara dCi 190, BMW C 650 Sport, Can-Am Spyder F3-S
  • Vezettük: Volkswagen Up!, Opel Zafira, Volvo S90 és V90
  • Extra: Ladák nagy találkozása
  • Tanácsadó: Gumicsövek cseréje, Futóműjavítás
  • Használt: BMW 330Ci (E46) kabrió
Autómotor Piactér