A karosszérián épp csak a legszükségesebb változtatásokat hajtották végre a Mercedes mérnökei, amikor az SLK roadsterből SLC-t faragtak – a változtatásra az új névadási logika miatt volt szükség.

Csak a könnyen cserélhető elemek, értsd az autó orra alakult át, hátul csak a lökhárító és a lámpák betéte változott, az ajtókhoz és a hátsó sárvédőkhöz nem nyúltak. Belül a kormánykerék, a műszeregység és a Comand fejegység változott, utóbbi immár nagyobb kijelzővel jön. Módosítottak a keménytető mechanikáján is, ami immár 40 km/h-s tempóig menet közben is működtethető, a csomagtartóban a Vario-tető vagy a kulcsnélküli bejutás rendelése esetén automatikus (mozgó) válaszfal található.

Az igazi újdonságot az átalakított motorválaszték jelenti, az SLC 180-as belépőmodell 1,6 literes, 156 lóerős turbó, az SLC 200 és 300 2,0 literes négyhengeres turbót kap 184 vagy 245 lóerővel, az SLC 250d 2,1 literes biturbó dízele 204 lóerős. Új a csúcsot jelentő, a Mercedes-AMG SLC 43-ast mozgató 3,0 literes V6-os blokk, ami 367 LE/520 Nm teljesítménnyel koronázza meg a választékot. A két leggyengébb erőforrás kivételével, ahol alapáron hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót kap a vásárló, alapfelszerelés a 9 fokozatú automatikus váltó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!