Nemrég búcsúztunk a 3,0 literes, soros hathengeres turbómotorral szerelt Volvo S60 Polestartól, most pedig itt vannak az információk az utódról, amely megjelenésében nem, technikájában annál többet változik.

A legsportosabb Volvo orrába is a 2,0 literes lökettérfogatú négyhengeres kerül, de azért módosítottak rajta egy keveset. Maradt a kettős feltöltés, de amíg a kompresszor változatlan, a turbófeltöltő méretét megnövelték, újak a hajtókarok a blokkon belül, nagyobb szállítási kapacitású a benzinpumpa és a szívósor ellenállását is csökkentették. A változások eredményeként a teljesítmény 367 LE/470 Nm, ami a korábbi motorhoz képest +17 LE és – 30 Nm változást jelent.

Új a váltó is, a nyolcfokozatú automatikus egységet is átprogramozták az S60/V60 Polestar kedvéért, magától értetődően az összkerékhajtás továbbra is ott van a fedélzeten. Az új technikának köszönhetően sikerült 20 kg-mal csökkenteni a saját tömeget, az S60 1751, a V60 1796 kg-ot nyom. A 100 km/h-s sebességet immár 2 tizeddel gyorsabban, 4,7 (szedán) illetve 4,8 (kombi) másodperc alatt éri el a Polestar, a csúcssebesség marad elektronikusan korlátozott 250 km/h.

A Volvo történetének leggyorsabb közúti autója a 2017-es modellévű S60 és V60 Polestar, amely a korábbi 13 helyett immár világszerte 47 országban lesz majd megvásárolható. A várhatóan nagyobb keresletre a gyártási mennyiség megduplázásával készülnek, azaz 750 helyett 1500 darabot készítenek majd évente.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!