Hódít a Renault-eredetű, de Mercedes elektronikával ellátott 1,5 literes dízelmotor a Mercedesnél, a keresztmotoros kompakt autóknál az eddiginél nagyobb szerepe lesz.

Ezentúl lesz egy 90 lóerős alapváltozat 160 CDI jelzéssel, ennél 220 Nm a maximális nyomaték, amit 1750-2750 között tud a kis négyhengeres. Az A-osztályban 3,8 l/100 km-es fogyasztást tud az alap szint, a B 160 CDI a nagyobb homlokfelület és tömeg miatt 4,1 l/100 km-es átlagot ért el. Szintén a B-osztállyal kapcsolatos, hogy az eddigi B 180 CDI-ben szolgáló, 1,8 literes 109 lóerős dízelt törlik, a helyét a szintén 109 lóerős 1461 köbcentis dízel veszi át, amivel a korábbi 4,4 l/100 km helyett 4,1 l/100 km a szabványos fogyasztása a kompakt egyterűnek. És ezt még fokozni, pardon mérsékelni is lehet, szeptembertől kapható a B 180 CDI BlueEfficiency Edition optimalizált aerodinamikával, csökkentett hasmagassággal és megnyújtott fokozatokkal – itt 3,8 l/100 km a fogyasztás laboratóriumi körülmények között. Még egy új hajtás jelenik meg a B-osztályban, a B 220 4Matic esetén a 2,0 literes, 184 lóerős turbómotort párosítják az összkerékhajtással.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!