Noha nem mutatkozott be rögtön az első körben, a Škoda szlovákiai weboldalán már konfigurálható volt az új Octavia RS változata, egészen pontosan meg lehetett nézni annak külsejét, és körbe is lehetett forgatni a járművet.

Hiába reagáltak szinte azonnal a gyáriak, és tették elérhetetlenné egy hibaüzenet kíséretében az egész konfigurátort, sikerült lementeni az új forró Octavia néhány képét.

Az RS változat esetén is a szigorúan mértani formákat részesítették előnyben a formatervezők, miközben sokkal nagyobb légbeömlőket alakítottak ki az első lökhárítóban. Hátul két darab méretes, négyszögletes kipufogócsövet látunk a diffúzort utánzó betét két oldalán, illetve érdemes még szemügyre venni a felniket, amelyet a feláras, 19 colos darabok.

Nem változik az eddig sikeres recept, ötajtós- és kombi karosszériával is elérhető lesz a Škoda Octavia RS, és továbbra is két erőforrás közül lehet majd választani. A dízel minden bizonnyal az új, 2,0 literes, 185 lóerő teljesítményű TDI lesz, a benzines azonban igazi meglepetés-autó lesz, a 2,0 literes négyhengeres turbómotor 240-250 lóerővel kerül a motortérbe. Ez, az áramvonalasabb karosszéria és az alacsonyabb tömeg tekintetében már nem csoda, hogy az új Octavia RS lesz az eddigi leggyorsabb Škoda.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért