Bak Tibor, Stefan Peller és Karaszi Attila még 2018-ban alapította meg a svájci székhelyű Bak Motors nevű társaságot, amely blokklánc technológia kapcsán érdekelt az F-1-ben, és hamarosan be akarnak lépni az utcai szuperautók világába. Az Ian Callum által alapított fejlesztőstúdió egy másik brit céggel együttműködve készíti el az idén nyáron bemutatkozó Kincsem Hyper-GT nevű hibrid szuperautót, amelyből a legendás versenyló győzelmeire utalva 54 példányt készítenek. Itt a lényeg, hogy a sofőr mindig megtalálja az épp ideális konfigurációt, legyen szó emissziómentes városi közlekedésről, vagy épp a magas fordulaton dolgozó szívómotor – itt V10-es erőforrást említenek – által nyújtott izgalmakat akarja átélni, Fontos szempont még, hogy könnyű legyen az autó és országúton is remek élmény legyen a vezetése, hiszen nincs mindenkinek 20 méter széles aszfaltcsíkkal ellátott versenypályája.

A 2021 végén bemutatkozó és 2023-tól az ügyfelekhez kerülő Kincsem Hyper-GT csak a belépő lesz az utcai autók piacára, igazán majd a 2022-ben debütáló Helvetia nevű autómárkával akarnak belekezdeni a sorozatgyártásba, bár itt is csak évi ezres nagyságrendről van szó. A jelenleg piacon lévő modellek az olcsóbb járművek technikáját felhasználva készülnek, de a Bak Motors által fejlesztett típusnál nem kötnek kompromisszumokat, így azoknál vagy fél tonnával könnyebb lesz majd a Helvetia, 2 tonnás saját tömeget céloztak meg. A Helvetia típust már Svájcban akarják gyártani, az ehhez szükséges tőkét részben a Kincsem Hyper-GT eladásából akarják megszerezni.