Az akkumulátor-beszállító csődje és a Sandy hurrikán pusztítása (a kikötőben megsemmisült autók után nem fizetett a biztosító) miatt került olyan nehéz helyzetbe a Fisker Automotive Holdings nevű cég, hogy annak csődvédelmet kellett kérnie magára.

A cég idő közben arra kérte a csődvédelmet felügyelő bírót, hogy hadd vehesse meg a céget a Hybrid Tech Holdings nevű cég 25 millió dollárért, de az nem egyezett bele ebbe, hanem a törvények által lehetővé tett árverezést választotta. Végül az akkor ajánlott összeg hatszorosáért, 149,2 millió dollárért kelt el a cég, miután egy összesen 19 fordulós árverésen a kínai Wanxiang csoport diadalmaskodott. A legnagyobb kínai autóipari beszállító korábban már megvásárolta azt az akkumulátor-gyártót, az A123-at, amelynek csődje kihatott a Fisker-re is. A Wanxiang az árverés előtt kijelentette, hogy a Fisker által korábban megvásárolt wilmingtoni egykori GM-gyárban szeretné újraindítani a termelést, azaz nem tervezi a gyártás Kínába telepítését.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!