Több kínai kérővel is komolyra fordult a FiatChrysler Automobiles konszern értékesítése, az Automotive News nevű szakmai kiadvány értesülése szerint már egy, a piaci értéknél kicsit magasabb vételi ajánlatot is kapott már az FCA, amelyet visszautasított. Azonban ez nem jelenti a tárgyalások végét, hiszen több igazgató is elutazott tárgyalni Kínába a Great Wall Motors-hoz, de több más gyártót képviselő kínai delegáció is járt már Detroitban, ahol az FCA mellett még kereskedők képviselőivel is tárgyaltak egy esetleges tulajdonosváltásról.

A kínai kormányzat kifejezetten támogatja a cégeinek külföldi tulajdonszerzését, az FCA pedig attraktív célpont azt követően, hogy Sergio Marchionne az utóbbi években szanálta a céget, leépítette a felesleges gyártókapacitásokat, megszüntette a veszteséges modelleket. A korábban említett Great Wall Motors mellett a Dongfeng, a Geely, illetve az FCA kínai partnere, a GAC (Guangzhou Automobile Group) is a lehetséges vásárlók között van. A hírek szerint egyébként az FCA-t még az értékesítés előtt feldarabolnák, ahogy pár évvel ezelőtt a Ferrarit, úgy az Alfa Romeo és Maserati márkát is kiszerveznék egy másik cégbe, és azok továbbra is az Agnelli család irányítása alatt maradnak, tehát alapvetően az észak-amerikai márkákat és a Fiatot kapná meg az új tulajdonos. Az átszervezett működés mellett azért is fontos célpont a kínai tőke számára az FCA, mert azzal egy csapásra komoly pozíciókhoz jutnának az Észak-Amerikai kontinensen, amelynek a bevételét már évtizedek óta tervezik, de eddig senkinek sem sikerült.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!