Az Aiways márka az idén lép majd az európai piacra az U5-ös elektromos szabadidő-autójával, amelyet majd az U6 ion tanulmány által megelőlegezett szabadidő-kupé követ majd, és 2021 elején érkezik meg a konszernhez tartozó Gumpert Nathalie nevű sportkocsi, amely a világon elsőként használ metanol-tüzelőanyagcellát. Utóbbi a hidrogénes tüzelőanyagcellánál sokkal könnyebben kezelhető üzemanyaggal működik, a 65 literes tank feltöltése 3 perc alatt megvan, és ezzel 820 km-re képes eljutni az autó.

Az egykori Ferrari-dizájner Ken Okuyama felel a megjelenésért, a karosszéria különlegessége, hogy karbonból és lenből készült műanyagokból készítik a burkolatokat – utóbbi megújuló forrásból származó különösen könnyű anyag, részben ez is indokolja a magas vételárat. A Gumpert Nathalie-t két villanymotor hajtja, elöl és hátul is van egy-egy kétfokozatú váltó, utóbbinak is köszönhető, hogy az 544 lóerő rendszerteljesítményű autó mindössze 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, a csúcs pedig 300 km/óra. Mindössze 500 Nathalie gyártását tervezi az Aiways, a First Edition vételára 407 ezer euró, azaz 136,5 millió Ft.