Európában nem is olyan rég került sor a felfrissített Peugeot 508-as piaci bevezetésére, amellyel kapcsolatban kiemelték, hogy a lépcsős hátú hátsó lámpáit Kínában tervezték, mert ott nagyon kedvelik a vásárlók ezt a modellt. Most pedig itt van a bizonyíték arra, hogy egy hátsó lámpánál azért többet foglalkoztak az autóval a távol-keleti mérnökök, hiszen az itt látható Dongfeng Number 1 elnevezésű autó valójában nem más, mint egy nyújtott tengelytávolságú 508-as. Még csereszabatos karosszériaelem is akad, az első ajtók és a szélvédő változtatások nélkül került át a kínai luxusautóra.

A tengelytávot már alaposan megnyújtották, és úgy igazították a helyi ízléshez a formát, hogy a Volkswagen konszernnek egyszerre három autóját is lemásolták. A kocsi orra az aktuális, Év Autójának is megszavazott európai Volkswagen Passatot idézi, bár króm tekintetében megpróbáltak még azon is túltenni. Oldalról nézve a karosszériát pedig a szintén aktuális, azonban az Egyesült Államokban gyártott Volkswagen Passat vonalait fedezi fel az ember. Aztán ott van a befejezés, a határozott vonalvezetésű hátsó rész a széles-lapos lámpákkal nagyon audis, a sok króm miatt leginkább az A8-ast idézi. A műszaki tartalomról még nincs hír, de könnyen lehet, hogy ebben az autóban debütál majd a PSA konszern hibrid hajtása az 1,6 literes benzines turbómotorral párosítva.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!