Lucien Rosengart feltaláló és üzletember volt, több mint 120 szabadalma között ott van például a csocsó is, de a vízi- és a közúti közlekedés is nagyon érdekelte. 1924-ben 5 millió frankért tulajdonrészt vásárolt a Peugeot autógyárban, és tulajdonosi befolyását kihasználva elérte a céget vezető Robert Peugeot-nál, hogy 1925-ben létrehozták a Peugeot Maritime nevű hajóépítő céget, amelynek ő lett a vezetője.
peugeot2
Ez a társaság 5-8 méteres, nyílt és kabinos motorcsónakok gyártásával foglalkozott ez a társaság, és a termékeinek népszerűsítése érdekében 1926. október 7-17 között a párizsi Sajna-parton vízi jármű kiállítást szervezett. Mivel nem csak a hajósokat akarta megnyerni közönségnek, de az autótulajdonosokat is, reklámautót építettek a kiállítás és persze a Peugeot Maritime cég népszerűsítésére.
peugeot3
Egy Peugeot 181b alvázát vették alapul, és karosszéria helyett tulajdonképpen az egyik hajótestüket építették rá annyi módosítással, amit az autó-funkció megkövetelt: ajtót vágtak a karosszéria oldalára. Az összes korabeli, hajókon használt kiegészítőt megkapta a Bateau, azaz egyszerűen csónak névre keresztelt alkotás, aranyos kis vasmacska csüngött az orrán a kajütablak mellett, és a kocsi hátulján, az öles betűkkel felírt márkanév alatt ott fityegett egy hajócsavar is.
peugeot4
Apró szépséghiba, hogy a Bateau nem kétéltű annak ellenére sem, hogy valódi hajótestet hordoz az alváz. Nincs alja, a propellernek sincs hajtótengelye – vízben egyszerűen elsüllyed. A Peugeot Maritime nevű leányvállalat se volt hosszú életű, igazából soha nem lettek népszerűek a termékek, a családi vállalkozás irányítását az apjától időközben átvevő Jean-Pierre Peugeot III pedig 1928-ban bezárta a részleget, mert a már fejlesztés vége felé járó 201-es típusra koncentrálták az erőforrásokat. Lucien Rosengart ekkor már saját néven gyártotta a Peugeot-tól 1927-ben megvásárolt Neuilly-ben található egykori Bellanger-üzemben a brit Austin Seven típust.

peugeot5

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!