A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy nincs könnyű helyzetben a tagok, hiszen a 2013 második felében a Növekedési Hitelprogramnak köszönhetően megindult szerény növekedés mellett nagy mértékben emelkednek a költségeik, amelynek egyik oka az autóiparban jelenleg zajló technológiai átállás, a másik meg a sok esetben a márka forgalmazója által elvárt új arculat megteremtése.

Manapság egyre több az elektronika az autókban, ma már sok esetben egy normál autónál is használnak alumínium karosszériaelemeket, így rengeteg új célszerszámot és szoftvert kell beszerezni, és lényegében az alkalmazottak egy-egy csoportja (szerelő, értékesítő, munkafelvevő) kéthavonta jár továbbképzésre. Ehhez hozzájárul, hogy az élesedő versenyhelyzet miatt egyre kisebb árréssel dolgoznak, és még mindig megvan a túlkapacitás a szektorban; a GÉMOSZ tagok jelenlegi infrastruktúrájukkal évi 120-140 ezer autós újautó-piacot és azok szervizelését tudják lefedni.

Meg akarják tölteni a szervizeket, ezért az idén mintegy 140 ezer autós használtautó-importot szemelték ki, mint főellenséget. Azt akarják elérni, hogy a jelenlegi teljesítmény-alapú helyett károsanyag-kibocsájtás alapú legyen az adózás, amellyel a fiatalabb autók felé lehet terelni az embereket. Kérdés, ez elég lesz-e arra, hogy a használt piacon átlagosan 1 558 000 Ft-ot költő embereket alaphangon kétszeres, de inkább háromszoros beruházásra?

A GÉMOSZ tagok túlnyomó része 1-2 telephellyel rendelkezik és 1-4 márkát képvisel, és a jellemzően első generációs vállalkozóknál most következik majd a váltás, amikor vagy a következő generációnak adják át a céget vagy értékesítik azt. Ezzel folytatódik a válsággal egy időben indult folyamat, miszerint egyre nagyobb méretű vállalkozások lesznek jelen a márkakereskedői piacon. A Tesla Motors álta képviselt követlen gyári értékesítés és szervizelési modellt se tartják fenyegetésnek a szakmára nézve, hiszen már most látszik, hogy az Egyesült Államokban a hardveres javításokat (pl. fékbetét-csere) csak több hónapos határidőre tudják vállalni, ha felpörgetik a termelést évi 100 000 autó fölé, már biztos nem fogják bírni a rohamot a gyári kézben lévő szervizek. Csak idő kérdése, mikor adja be a derekát a Tesla és köt karbantartási szerződéseket márkakereskedésekkel.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!