Már tavaly novemberben leleplezte a Ford a felfrissített EcoSport modelljét, de Európa számára csak most lett érdekes ez az újdonság. Romániában már leálltak a B-Max gyártásával, helyette készítik majd a friss megjelenésű szabadidő-autót, amely még az idén megérkezik a márkakereskedésekbe.

Igazából két újdonságot tartogat nekünk a mostani bejelentés, az egyiket, mármint az alapáron kétszínű karosszériával rendelkező ST Line nevű csúcs-felszereltséget korábban már láthatták az oldalon. Most már a belső változások listája is ismert: bőrborítású és alul lapított karimájú kormánykerék, vörös öltésekkel varrott, környezetbarát reciklált poliészterből készült Miko®-Dinamica betétekkel díszített részleges bőrkárpitozás, a bőrborítású kézifékkar és váltógomb, az ST-Line emblémával díszített küszöbdíszlécek, valamint a rozsdamentes acélból készített sportpedálok.

Kicsit átalakul a motorválaszték, a sajtóanyagban már nem említik az 1,5 literes szívó benzinest, csak az 1,0 literes EcoBoost benzinest taglalják, ami 125 vagy 140 lóerős teljesítménnyel kezd, és 2018 közepétől 100 lóerővel is választható lesz, ezzel egy időben lesz választható a 125 lóerős változathoz 6 fokozatú automatikus váltó. A dízel marad 1,5 literes, de annyit csiszoltak rajta, hogy az új EcoBlue motorcsalád tagja lett. Alaphelyzetben 100 lóerős és elsőkerékhajtással adják, illetve 125 LE/300 Nm teljesítménnyel és összkerékhajtással, 2018 közepétől lesz választható a 125 lóerős, különösen takarékos kivitel, aminek 4,5 literes átlagfogyasztást ígérnek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!