A Stelvio több szempontból is mérföldkő volt az Alfa Romeo szempontjából. A 108 éves márka első sorozatgyártású SUV-jának számít a tavaly bemutatott modell, amelynek legsportosabb Quadrifolgio változata körrekordot döntött saját kategóriájában a Nordschleifén. A résztvevők a Stelvio Quadrifoglio bemutatója után közelebbről is megismerkedhetnek az egyik legerősebb szériagyártású szabadidő-autóval. Az Alfa Romeo 2018-ban visszatért a versenypályákra, a Sauber Forma-1-es csapatának névadó szponzora lett, ezért az idei találkozó fő témáját is a világ egyik legismertebb pályaverseny-sorozata ihlette, számos program és látványelem épül e köré. A résztvevők kerék- és izzócsere versenyen, autószimulátorokon tehetik próbára ügyességüket, illetve egy a Hungaroringet formázó versenypályát is kipróbálhatnak majd távirányítós kisautókkal.

A márka elválaszthatatlan részét képezi gazdag történelme, ezért AlfaCityben a szokásoknak megfelelően kiemelt helyen tekinthetik meg a látogatók az old- és youngtimer korú Alfákat. Tavaly több, mint 1300 Alfa Romeo érkezett az AlfaCitybe, a szervezők ebben az évben is hasonló létszámra számítanak. A résztvevő autók átlagosan 150-155 lóerősek, ezt beszorozva a jelenlévő autók összesen kétszázezer lóerőt teljesítenek. A találkozó minden ötödik résztvevője külföldi, több olasz márkaklub is képviselteti magát. Köztük van a padovai Registro Italiano Alfasud is, akik egy valódi olasz rendőr bőrébe – pontosabban egyenruhájába – bújtatják majd az érdeklődőket.
A nap házigazdája Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető lesz, aki az Alfa Romeo márka hazai nagykövete. A programok sorát neves magyar DJ-k fellépései zárják: Revolution, Willcox, majd Shaveless egészen éjfélig zenél majd.

További információ: www.alfacity.hu