Januárban már világgá kürtölte a Mercedes-Benz, hogy a márka villanymotoros csúcsmodellje, az EQS limuzin a világ legnagyobb, autóba épített képernyővel jön, most, pár nappal a hivatalos leleplezés előtt közreadták, hogy a 141 cm széles Hyperscreen csak egy opció, alapesetben az S-osztályból ismert elrendezéssel, óriási központi érintőképernyővel jön majd az újdonság.

A 141 cm széles és 2432,11 négyzetcentiméter felületű Hyperscreen kijelző üveglapját 650°C-os hőmérsékleten formálják, és összesen 12 aktuátor rezegteti azt, hogy az utas visszajelzést kapjon az érintésről. A tanulmányon megismert furcsa megjelenés az alacsony légellenállás számlájára írható, a legkedvezőbb esetben Cw 0,20-as légellenállási együtthatóval rendelkezik (ez a 19 colos felnikkel és Sport módban, azaz lesüllyesztett karosszériával érvényes). Egyedülálló vezetési élményt ígér a kifejezetten az autóhoz kikevert illatpatron, illetve hogy a menetzajt 12 különféle paraméter alapján állítja be az elektronika. Apropó illatpatron, az utastéri szűrőben mintegy 600 gramm aktív szén található, a szűrő felülete pedig 150 futballpályányi. A Mercedes-Benz EQS leleplezésére április elején kerül sor, Európában augusztusban érkeznek meg az első példányok a márkakereskedésekbe.