M. Beatrixot a Kecskeméti Járásbíróság júniusban két év börtönnel és két év közügyektől való eltiltással sújtotta, közveszéllyel fenyegetés miatt. A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és ügyvédje enyhítésért nyújtott be fellebbezést. Mint azt dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője a baon.hu-nak elmondta: a szabadságvesztés időtartama nem változott, a végrehajtási fokozatot enyhítette a másodfokú bíróság börtönről fogházra.

A 8 osztályt végzett, büntetlen előéletű, élettársával 5 éves tartósan beteg, asztmás kisfiát nevelő nő április 15-e óta dolgozott a kecskeméti Mercedes-gyárban. A karosszériaüzemben a szalag mellett állt. Közvetlen felettesével, a szalag mellett álló munkásokat felügyelő nővel kisebb konfliktusai voltak, amit M. Beatrix részben azzal magyarázott, hogy a felettese barátja kedves volt vele. A felettese volt hivatott arra is, hogy jelzésre leváltsa a szalag mellett álló munkást. A vádlott vallomásából kiderült, hogy az első bombariadót megelőzően, május 6-án M. Beatrix hiába jelzett, hogy szeretne kimenni a mosdóba, a felettese erről nem vett tudomást, így a nő kénytelen volt engedély nélkül elhagyni a munkaállomását, ami miatt letorkollta a nő.

A konfliktusról M. Beatrix – aki korábban 6 évig munka nélkül volt, illetve nevelte kisfiát – nem beszélt senkinek. Otthon sem mesélte el a történteket, helyette éjszaka kigondolta, hogy másnap bosszúból bombariadót csinál a gyárban. Ehhez egy SIM-kártya nélküli, használaton kívüli mobiltelefont használt. Munkába menet hívta föl a 112-es számot azzal, hogy bomba fog robbanni a Mercedesnél. Kiért a munkahelyére, majd fél óra múlva kiürítették a gyárat.

A következő napok szokásosan teltek, ám május 12-én M. Beatrix kisfia befulladt és újra kórházba került. Egy hétig a vádlott is táppénzen volt, hogy gyermeke mellett lehessen. A vallomása szerint, amikor 19-én újra munkába állt, felettese azzal várta, hogy két hetet sem bír ki a cégnél táppénz nélkül. M. Beatrix ismét megbántva érezte magát. Másnap, május 20-án a gyár egyik mosdójából hívta fel a 112-es segélykérő telefonszámot. A gyárat a fenyegetések miatt kétszer kellett kiüríteni, kétszer 2000 embernek kellett elhagynia a területet, leállt a termelés, 1-1 műszak kiesett. Az első esetben 75, a második esetben pedig 90 Bács-Kiskun megyei és más megyékből érkező rendőr végezte a bombakeresést a gyárban. Robbanószerkezetet nem találtak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!