Az FCA konszern Melfiben található üzemében gyártják majd a Jeep Renegade és Compass 4xe modelleket, a gyárat az utóbbi években teljesen kizöldítették: saját magának termeli megújuló forrásból az elektromos áramot, a hűtéshez-fűtéshez szükséges energiát, a gyártás során 100%-ban újrahasznosított vizet használnak és nem küldenek hulladékot szeméttelepre. A Renegade és a Compass csak a kezdet, hiszen a Wrangler is elérhető lesz 4xe változatban, illetve a hamarosan érkező új generációs Grand Cherokee is.

Visszatérve az európai léptékű modellekre, azoknál az 1,3 literes turbómotor lágy-hibrid változata hajtja az első kerekeket 130 vagy 180 lóerővel – az indítógenerátor csökkenti a benzinmotor késlekedését, illetve fokozott energia-visszatermelést tesz lehetővé –, hátul pedig egy 60 LE/250 Nm teljesítményű villanymotor hajt. Felszereltségtől függ a rendszerteljesítmény, a Limited és Night Eagle (csak Compass) felszereltségnél 190 lóerő a rendszerteljesítmény, az S és Trailhawk felszereltségnél pedig 240 lóerő.

A hibrid vezérlőegység hangolja össze a három motor működését, amelyet a hátsó ülés alatt helyeznek el, a kisebb méretű benzintartály mellett létrejött térben. A 11,4 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor a padló alatt, középen kapott helyet, egy feltöltéssel mintegy 50 km-es elektromos hatótávolságot tesz lehetővé. Mivel Jeepről van szó, acéllemezek védik az új komponenseket, amelyeket jól le is szigeteltek – a gázlómélység 50 cm.

Az utastérben a műszeregységben helyet kapó 7 colos kijelző az újdonság, illetve a hálózatról tölthető hibrid hajtáshoz alapáron jár a 8,4 colos képátlójú központi érintőképernyő. A menüben van néhány új funkció, például a töltés időzítésének lehetősége, a hajtás nyomon követése menet közben – sok minden a My Uconnect alkalmazáson keresztül, távolról is vezérelhető.

A hálózatról tölthető hibrid hajtáshoz egyedi karosszériaszínek is elérhetőek, a Renegade modellnél a Limited szinten a Bikini türkizkék és az Omaha narancs, Trailhawk felszereltségnél a Matt zöld at exkluzív 4xe árnyalat. A Compass-nál a háromrétegű Elefántcsont gyöngyház, a Italia kék és a Techno zöld az új. A Renegade 4xe-hez hat-, a Compass 4xe-hez hétféle különleges kialakítású felni áll rendelkezésre. Magyarországra szeptemberben érkeznek a zöld rendszámos Jeepek első példányai.