Nem sok minden változott a Citroën C5 Aircross Hybrid tanulmányhoz képest, megtartották a kék karosszériadíszeket a szériaváltozatnál, egyedül a kettőspont ékezetből lett több. A csomagtérfedélre a ḧybrid felirat kerül, az első sárvédőkre a plug-in hibrid hajtásra utaló „ḧ” betű, a nyolcfokozatú automatikus váltót ebben az esetben ë-EAT8-nak hívják, az áramtartalékoló funkció ë-Save néven fut, a Citroën Advanced Comfort pedig kiegészül az ë-Comfort elektromos móddal, amikor még csendesebb az utazás a belső égésű motor hangja nélkül.

Az elsőkerékhajtású plug-in hibrid hajtást kapja a Citroën csúcsmodellje, tehát az 1,6-os turbómotor 180 lóerővel hajt be a nyolcfokozatú automatikus váltóba, a villanymotor 109 lóerős, a rendszerteljesítmény 225 lóerő, és 320 Nm áll a vezető rendelkezésére. A 13,2 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorral legfeljebb 50 km-re képes eljutni az autó, konnektorról „egy éjszaka alatt” lehet feltölteni a telepet, az opciós 7,4 kW-os fedélzeti töltővel és Wall Box egységgel 2 óra a töltési idő. Elektromos módban 50 km a szabványos hatótávolság, a maximális sebesség 135 km/óra. Magyarországon 2020 közepén lesz megvásárolható a Citroën C5 Aircross Hybrid.