Ahogy a Mercedes-Benz CLA kupé esetén, úgy a Shooting Brake változatnál is jelentősen bővülő utasteret kap az ügyfél az új generációnál. A karosszéria egészen a B oszlopig megegyezik a kupéval, ezt követően azonban a magasabban futó tető miatt nagyobb méretű hátsó ajtóknak örülhetnek a második sorba beszállók.

Sportosabb lett a forma a cápaszerű orrnak és a letisztultabb megjelenésnek köszönhetően, formatervezők pedig biztos tudnak mit kezdeni azzal az információval, hogy „a CLA Shooting Brake karakterélei 48 milliméterrel hosszabbak, 53 mm-rel szélesebbek és 2 mm-rel alacsonyabbak” az előd éleinél. A csomagtérnyílás a maga 871 milliméteres szélességével arasznyival bővebb a korábbinál, és természetesen elérhető érintés nélküli nyitás is. A raktér alaphelyzetben 505 literes.

A motorválaszték megegyezik a Mercedes-Benz CLA kínálatával, a Mercedes-AMG modellekre tehát még várni kell egy keveset. Addig is az itt is alapfelszerelésnek számító MBUX digitális asszisztenssel vigasztalódhatnak az utasok, a CLA Shooting Brake esetén egy újabb verziójú, már mozdulatokkal is vezérelhető, a középkonzol felett V alakban tartott mutató- és középső ujjal hívható elő a „személyes kedvenc” funckió.
„Továbbá a beszédfelismerés még kevesebb alkalommal vét hibát, ugyanis csak annak a személynek a parancsait figyeli, aki legutóbb aktiválta a rendszert a ’Hey Mercedes’ paranccsal” – mondta Sajjad Khan, a Mercedes-Benz digitális gépjármű és mobilitás szakterületért felelős vezetője.