Újra lesz kompakt modellje a DS márkának, újra a DS 4-es nevet használják, és újra szabadidő-autós felépítésű modellről lesz szó; remélhetőleg most nem spórolják majd ki a leengedhető hátsó ablakokat. Majd jövő februárban leplezik le az új modellt, addig a műszaki részleteket ismerhetjük meg – ezek várhatóan a konszern többi EMP2-es alapra épülő modelljében is megjelennek majd idővel. A padlólemezen az A oszlop előtti részt és a 2. üléssor alatti padlórészt is lejjebb vitték, és már műanyagot is használnak szerkezeti elemként. A továbbfejlesztett klíma a korábbinál kisebb térfogatot foglal el a műszerfal mögött; nagyobbak lehetnek a tárolóhelyek, szabadabban dolgozhatnak a formatervezők.

Természetesen a továbbfejlesztett EMP2-es padlólemez is multienergiás, azaz benzin- és dízelmotorok mellett plug-in hibrid hajtás fogadására alkalmas, a DS márkánál E-Tense névre hallgató hajtás 225 lóerős rendszerteljesítményű (1,6-os, 180 lóerős turbómotor és 110 lóerős villanymotor hajt be a nyolcfokozatú automatikus váltóba), a hátsó kereszttartó mögött elhelyezett akkumulátor a jelenleginél kisebb térfogatú, nagyobb kapacitású cellákat használ, és WLTP-módszer szerint mérve több mint 50 km-es elektromos hatótávolságot biztosít majd. Ahogy a PSA más modelljeinél, várhatóan az új DS 4-esnél is az E-Tense hajtás miatt nem lesz elérhető a 2,0 literes Blue HDi.

Amíg az eddig említett műszaki változásokat csak közvetve tapasztalják meg az utasok, addig a teljesen digitalizált utastér közvetlen újdonság. A fel-a-fejjel kijelző már nem egy felnyíló kis lapkát, hanem a szélvédő üvegét használja, mintha a vezető egy 4 méter távolságra lévő 21 colos képátlójú monitort figyelne. Okostelefonokból ismert kezelési logikát kap a fedélzeti rendszer, a képernyő csempékkel személyre szabható, a DS Iris System mozdulatokkal (egy-és két ujjas mozdulatok, kézírás-felismerés) és hanggal is vezérelhető. Továbbfejlesztik a vezetőtámogató rendszereket, félautomata előzés és kanyarsebesség-optimalizáció is elérhető lesz.

Itt debütál majd az utat kamerával, gyorsulásérzékelőkkel és kerékszenzorokkal figyelő Active Scan Suspension, amely automatikusan lágyítja vagy keményíti a lengéscsillapítókat – akár kerekenként is. Az éjjellátó képe a központi kijelzőn jelenik meg, de a veszélyekre a fel-a-fejjel kijelzőn is felhívja a figyelmet a rendszer. A fényszóróban három világítótest kap helyet, a belső a helyzetjelző, majd az akár 33,5°-os szögben elfordulni képes kanyarfény következik, a szélső a 15 szegmenses mátrix-modul. A kormányelfordulástól, sebességtől, út- (város, vidék, autópálya) és időjárási (köd, eső) viszonyoktól függően világít a rendszer, kamera kapcsolja le a távfényt, ha szembejövőt érzékel.