Tanulmányként – ebben a formában járt kis hazánkban is – 485 lóerőt tudott a Nissan Juke R, a bal- és jobbkormányos prototípus nem csak a sajtó képviselőinek körében aratott nagy tetszést, de fizetőképes kereslet is volt rá. Azoknak, akik hajlandóak voltak félmillió eurót kicsengetni egy-egy, kézzel épített példányért, már 545 lóerővel csomagolták a GT-R technikáját a kis méretű szabadidő-autó karosszériába.

Egyelőre hivatalosan csak abból az alkalomból készítették el a Nissan Juke R 2.0 névre hallgató autót, hogy a kis méretű szabadidő-autó ötödik születésnapját ünneplik, de könnyen lehet, hogy egy újabb limitált szériának nézünk elébe. Nem csak a lökhárítók megjelenését alakították át, azokat karbonból sütött légterelőkkel egészítették ki, és állítólag fokozták a hátsó diffúzor hatását is.

A technikánál nincs alapvető változás, mindössze annyi történt, hogy ezúttal a Nissan GT-R Nismo technikáját pakolták be a Juke karosszériája alá. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a 3,8 literes, V6-os biturbó erőforrás teljesítménye 600 lóerő. Azt nem mondta meg a Nissan, mennyivel, csak annyit közölt, hogy fürgébb lett a korábbinál a 2.0-s verziószámú Juke R, ami azt jelenti, hogy kevesebb, mint 3 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás tempóra, és a csúcssebessége is meghaladja a 275 km/h-t – ezek voltak az utcai Juke R adatai.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!