A Frankfurti Autószalonon Suzuki SX4 Classic néven szerepelt a jövő év végéig gyártásban maradó első generációs autó, amelynek utódlásáról a lesz majd az iv.4 elnevezésű tanulmányból készülő autó – ennek sorozatgyártása 2015 elején indul majd Esztergomban.

Valószínűleg már készen van a végleges autó megjelenése, amelyet egy kicsit megvadítottak annak érdekében, hogy megfeleljen a tanulmányautókkal szembeni elvárásnak: legyen feltűnő. Ennek megfelelően mindenfelé LED-ek világítanak, a tetőre, a motorháztető sarkaiba is jutott egy-egy darab a megszokott fényforrásokon felül.

A iv.4 név egyébként az „egyedi jármű összkerékhajtással” rövidítése, és egyelőre csak annyi műszaki részletet árultak el, hogy itt is az új SX4 S-Crossnál használt AllGrip összkerékhajtást alkalmazzák. Ezen kívül annyi ismert, hogy a karosszéria 4215 mm hosszú, a tengelytávolság 2,5 méter – ehhez képest óriásiak a kerekek, a 20 colos felnikre 235/55-ös abroncsokat szereltek. A látványos megjelenésű karosszéria szélessége egyébként 1850 mm, a magasság 1665 mm, ezek az értékek biztosan változnak még a sorozatgyártásig.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!