Az új Vitaráról szól a Suzuki idei éve, hamarosan indul a szabadidő-autó sorozatgyártása Esztergomban, és tavasszal a piaci bevezetésre is sor kerül Európa-szerte. Azonban jövőre is lesz egy nagy újdonság, mégpedig az új kompakt autó. Ezt korábban már láthatták mindenféle álca nélkül, most pedig iK-2 néven megismerhetjük lényegében a végleges változatát. Erről annyit tudni jelen pillanatban, hogy Indiában decemberben indul a sorozatgyártása, és jövő tavasszal érkezik majd meg Európába. A Swiftnél nagyobb méretű autó állítólag 80-100 kg-mal könnyebb lesz a kisautónál, a motorterében 1,2 literes szívó- és 1,0 literes turbós benzines és a Suzuki új fejlesztésű 1,5 literes dízele lesz megtalálható.

A japánok másik genfi újdonsága az iM-4-es szabadidő-autó tanulmány, amely egy eddig nem látott típus előzetese. A korábban Indiában lefényképezett autó a Vitaránál egy számmal kisebb méretű, azaz 4 méteres hosszúságú szabadidő-autó csak elsőkerékhajtással, az új tanulmány ennél is egy számmal kisebb, tehát 3,6-3,8 méter hosszú autót mintáz. Az első sejtelmes fényképen jól látszik a C oszlop különleges formája, amely leginkább a nemrég bemutatott japán belpiacos Alto-éra hasonlít, de a motorháztető szélén ott látjuk azt a jellegzetes szellőzőnyílást, amely a jövőben a Suzuki szabadidő-autók sajátja lesz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!