Szétnézés nélkül indul el a fedélzeti kamerás autó, a felvételen jól hallható a fékcsikorgás, amelyet az a kocka Lada követ el, amely pillanatokkal később megelőzi az autó, és megáll előtte. A sofőr kiszáll, és bizony elég agresszíven közelít az autóhoz, amelynek vezetője az utolsó pillanatban rükvercet kapcsol, és megpróbál elhátrálni – eközben elsodorja a másik sofőrt.

Majd előre indul, és a Lada nyitott ajtajának is nekihajt, majd megáll. Azért adta oda a felvételt a rendőrségnek, hogy az igazát bizonyítsa, a hatóság azonban csak annyit állapított meg ez alapján, hogy 1. nem adott elsőbbséget indulásnál 2. emberéletet veszélyeztetett 3. balesetet okozott, amelyek alapján 500 rubel bírságban részesült. Az, hogy „fenyegetve érzi magát” még nem elég indok valakinek az elsodrására, és anyagi kár okozására.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!