A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a hétvégi gyermeknapon játékos közlekedés biztonsági – MobileKids – programot szervezett a 3-10 éves gyermekek számára. Nyolc fiatal instruktor fogadta a kis érdeklődőket és szüleiket. A tanpályára úgy lehetett bejutni, hogy egy közlekedési lámpával ellátott zebrán kellett áthaladniuk a családoknak akkor, amikor zöld jelzést kaptak. A gyerekek a pályán a tudásuknak megfelelő kerékpárokat választhattak, akik miután meghallgatták a segítők tanácsait, megismerkedtek a különböző táblák jelentésével, láthatósági mellényt öltöttek magukra, illetve kerékpáros biztonsági sisakot vettek fel. A pályát két perc alatt lehetett teljesíteni. Volt azonban olyan kisgyermek, aki többször is körbe kerékpározta a 10 jelzőtáblával szegélyezett útszakaszt. Így minden bizonnyal jól megtanulta, mit is jelent a körforgalom, a gyalogosátkelő, vagy akár az egyirányú út fogalma, s azt is megjegyezték, hogy a stop táblánál minden körülmények között meg kell állni.

Fotók: Bús Csaba Fotók: Bús Csaba

Ha valaki kifáradt a tanpályán, akkor leülhetett a Mercedes-gyár sátránál, ahol a padokon közlekedési teszteket tölthettek ki a nagyobb gyerekek, míg a legkisebbek színezhettek, illetve Mercedes autókat vághattak ki kartonokból. A hűvös sátor alatt tanpálya szőnyegen játékokkal, autókkal gyakorolhatták az elsajátított közlekedési szabályokat. A gyerekek minden feladat teljesítéséért kaptak egy-egy ajándékot – matricákat és lufit -, illetve egy pecsétet a gyermeknapi Mancs pecsétgyűjtőbe. A vasárnapi rendezvényen több száz iskolás és óvodás tanulta meg a közlekedési szabályokat és gyakorolta játékosan.

A MobileKids program Stuttgartban indult a Daimler AG kezdeményezésére 2001-ben. Magyarországon 2012-ben rendezték meg először, Kecskeméten tavaly ősszel indították. Így a gyermeknapon sok iskolás számára ismert volt a MoKi figura. A közlekedési nevelési program a Mercedes-Benz hazai közlekedésbiztonsági projektjeinek bemutatását tűzte ki célul. A gyermekek játékos felkészítése a közlekedésben történő biztonságos részvételre, mind elméleti, mind gyakorlati aktivitások megvalósításával, valamint a szülők hathatós közreműködésével.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!