yaris1

Klasszikus modellfrissítésen esett át a Toyota kisautója, a hazájában Vitz néven kétféle megjelenéssel, és nálunk Yaris néven X-arccal forgalmazott modellje. Előbbiről már közreadták a hivatalos információkat, hiszen Japánban már a kereskedésekben vannak az első példányok.

Alig változott valamit az X-arc, eltűnt a felső hűtőrács, a legnagyobb felületet jelentő alsó részen pedig új a minta; ahogy eddig, úgy ezután is felszereltségfüggő lesz a króm dísz. Igazán a hátsó rész formáját alakították át gyökeresen, ahol széles és lapos, jellegzetes LED-es világítással rendelkező lámpát alkalmaznak, és a lökhárítón és a csomagtérfedélen egy hatalmas ív fut végig, kicsit felidézve az első hűtőrács megjelenését. A hátsó ablaktörlő a fémlemezről az üvegre költözött, és immár félkörívben dolgozik.
yaris2
Az utastérben minimális az eltérés az eddigihez képest, már ha leszámítjuk a japán különleges változatokat, ahol például a rózsaszín külsőhöz hasonló hangulatú belső is választható, illetve létezik a műszerfalat szinte teljesen beborító fa(utánzat) betét is. Egyébként épp csak a fejegység körül alakult át a műszerfalborítás formája, a műszeregység is csak a hibridnél alakul át – marad középen egy nagy, balra egy kisebb analóg óra, jobb alul pedig egy monitor kap helyet. A benzineseknél (és az európai dízelnél) marad az eddigi felosztás, de a grafika új.

Műszakilag minimális az eltérés az európai változathoz képest, a motorkínálat jórészt azonos – 1,0 (69 LE) és 1,3 (99 LE) literes benzines, 1,5-ös full hibrid (111 LE rendszerteljesítmény) –, és a Toyota Safety Sense nevű aktív biztonsági csomag is ugyanaz mindkét változatnál. Amiben többet tud majd az európai autó a japánnál, az a WRC-be való visszatérés örömére elkészített forró ferdehátú változat, amelyet a csak Franciaországban gyártott háromajtós karosszériával valósítottak meg.
yaris3
Egyelőre nem sokat árultak el erről a változatról, az eddigi információmorzsák alapján annyi ismert, hogy a turbómotorja több, mint 210 lóerős. További részletekkel majd a Genfi Autószalon alkalmával szolgálnak erről az autóról, a standon a jövő hétvégén a Monte Carlo Ralin debütáló WRC versenyautó mellett lesz látható ez a különleges utcai változat.

yaris4

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!