Már hónapokkal ezelőtt lefotózták a Nürburgringen a Golf R Variant-ot, így nyílt titok volt, hogy mire készül a Volkswagen. A Los Angelesi Autószalonon kerítenek sort a hivatalos bemutatásra, és itt vannak az első fényképek és számok a legerősebb kompakt kombiról.

Autóskártya-irányból közelítve a forró ferdehátúak között eleve jól szerepel a Golf R a 300 LE/380 Nm-es teljesítményével, most pedig a műfajban verhetetlen, 605-1620 l csomagtérrel tetőzi mindezt. Persze a nagyobb karosszéria nagyobb tömeget is jelent, cserébe verhetetlen használhatóságot is kap a kedves forró fejű sofőr. Egyvalamiről azonban le kell mondania, amíg a normál Golf R kézi kapcsolású váltóval is elérhető, a Variant csak a hatfokozatú DSG-vel létezik.

Az állandó összkerékhajtású Golf R Variant 5,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, és elektronikusan korlátozott 250 km/h az elérhető csúcs. Ilyen számok mellett érdemes a megszokottnál nagyobb gondot fordítani a rakományrögzítésre. Európában tavasszal adják majd át az első példányokat a megrendelőknek, és a bemutató helyszíne ellenére nem tervezik az autó észak-amerikai forgalmazását.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!