Bár az alkoholtűrő-képessége mindenkinek más és más, akár már egy sör, vagy három deci bor elfogyasztása után is előfordulhat, hogy valakinek a szervezetében az alkoholszint meghaladja a 0,5 ezreléket. Amennyiben az illető volán mögé ül, és elkapják a rendőrök, ma még csak szabálysértésért vonják felelősségre, július elseje után azonban – az új büntető törvénykönyv életbe lépéséből következően – büntetőeljárást indítanak ellene, ami még súlyosabb következményekkel jár. Az eddigi 0,8 ezrelékes szabálysértési határt 0,5-re szállítják le, és az érték felett az eddigiekkel szemben minden esetben a helyszínen elveszik a jogosítványt.

További változás, hogy míg korábban az alkohol fogyasztásából származó egyéni befolyásoltság mértékét vizsgálták a bíróságok, az új jogszabályok szerint mérlegelés nélkül ittasnak kell tekinteni azt, akinek a szervezetében a véralkohol szintje a 0,5 ezreléket meghaladja. Ez azt jelenti, hogy bezárul egy eddigi menekülőkapu, az ügyvédek ugyanis már feleslegesen próbálják bizonygatni, hogy ügyfelük vezetési képességét nem befolyásolta hátrányosan az alkohol.

Egyre nagyobb kockázatot vállal az, aki alkohol fogyasztása után rögtön az autóba ül. Aki tisztán vezet, az nyugodtan fújhatja a szondát (fotó: AS) Egyre nagyobb kockázatot vállal az, aki alkohol fogyasztása után rögtön az autóba ül. Aki tisztán vezet, az nyugodtan fújhatja a szondát (fotó: AS)

Fontos újdonság lesz az is, hogy júliustól azokat, akik szeszes italt és drogot is fogyasztottak vezetés előtt, a korábbiaktól eltérően mindezekért külön-külön büntetik meg, vagyis halmazati büntetést szabnak ki velük szemben a bíróságok. A bódult állapotban való vezetésért kiszabható büntetési tételek azonosak az ittas vezetésével, együttesen azonban természetesen jóval súlyosabbak a következmények.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!