A Los Angelesi Autószalonon már a tavalyi év végén leleplezték a felfrissített megjelenésű, arrafelé már 2017-es modellévűnek hívott Mirage nevű minit, a Space Star nevű európai változat átalakulása csak a Genfi Autószalonon lesz hivatalos.

Ugyanazokat a külső-belső változásokat kapja az európai modell is, sokkal magabiztosabb lett az arc azáltal, hogy rés helyett valódi hűtőrácsot kapott, sokkal jobban domborodik a motorháztető, az alsó szellőzőnyílást krómos pálcával hangsúlyozzák. A könnyűfém felni immár esztergált, kétszínű megjelenést kapott. Hátul átszabták a műanyag lökhárítót és a lámpabetéteket is, utóbbi LED-es lett; a fényszórónál feláras a xenon fényforrás, a széria LED-es menetfényt a búra alatt helyezték el. Új, alacsonyabb fénykibocsájtású a xenon lámpa, ezért olcsóbb lehetett azáltal, hogy nem kell hozzá automatikus magasság-állítás és fényszórómosó, miközben sokkal jobban világít, mint az egyszerű, halogén lámpa.

A kormánynak csak a karimáját cserélték le, és a korábban csupasz küllőkbe is kerültek kapcsolók. A középkonzol formája alapjában véve maradt a régi, de a rádió esetén már a kapcsolók is fényes feketék, a feláras, 7 colos érintőképernyős fejegység Apple Car Play és Android Auto kapcsolatot nyújt, internetezni is lehet rajta keresztül, a tolatókamera képe is itt jelenik meg.

Műszaki oldalról nincs érdemi változás, továbbra is kétféle háromhengeres közül választhat az ügyfél. Az 1,0 literes alapgép 71 lóerős, az 1,2-es 80 lóerős, utóbbinál az 5 fokozatú, kézi kapcsolású váltó helyet fokozatmentes automatát is lehet kérni. A felfrissített megjelenésű Mitsubishi Space Star a márciusi premier után nem sokkal már a kereskedésekben lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!