Rövid villámlátogatást tett hazánkban már az új Lexus LS, akkor az újságírók és meghívott ügyfelek ismerkedhettek meg az autóval, amelynek a forgalmazása hamarosan megindul. Utóbbi időpontot meg sem várták a Lexus LS+ leleplezésével, amely a 2020-ban esedékes modellfrissítés előzetesének tekinthető.

Mivel korai lenne még avultatni az éles vonalakkal megalkotott formát, a dizájnerek egyszerűen feltűnővé tették a megjelenést a térben erősen megformált hűtőráccsal és a kék LED-es fényekkel működő harcsabajusszal. A lényeg ugyanis nem a külső, hanem a technika: 2020-ra ígérik a tényleges önvezetést lehetővé tevő segédet. Gyorsforgalmi utakon lesz képes saját magát irányítani a Lexus LS, egészen a felhajtóig terjed majd a tudása, azaz ott veszi/adja át a volánt az emberi vezetőnek. A közvetlenül az autóba épített érzékelők jelei mellett a felhőben tárolt információkhoz is hozzáfér majd a Highway Teammate néven emlegetett mesterséges intelligencia.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!