Egy hirtelen jött széllökésnek köszönhetjük, hogy megismerhetjük a Swiftnél egy számmal nagyobb méretű, azaz kompakt kategóriába sorolt Suzuki arcát. Az autóban ülő emberek ugyan kapaszkodnak a ponyvába, de elkéstek, hiszen tisztán látszik az újdonság orra az Autocar India újság által közölt képen. Megőrzi a Swift jellegzetes formájú fényszóróit az autó, de a hűtőrácsot már szűkebbre veszik, így könnyen megkülönböztethető a kisautótól a kompakt modell.

Nem tudjuk, mikor kerül sor az autó hivatalos bemutatkozására, könnyen lehet, hogy a Genfi Autószalonon már láthatunk egy tanulmányt. Indiában a Marutinál már összeszereltek három darab prototípust, amelyeket Japánba küldtek további vizsgálatra, ez a lépés úgy egy évvel a sorozatgyártás megindulása előtt szokott megtörténni egy teljesen új autónál. Műszakilag is sok újat hoz majd a típus, amely műszakilag a Ciaz/Alivio limuzin közeli rokona lesz, azaz 1 tonna alatti saját tömeggel rendelkezik majd. Az alapmotor a továbbfejlesztett (K12C) 1,2 literes négyhengeres lesz majd, emellett az 1,4 literes benzines, az új 1,0 literes turbómotor illetve az 1,3 literes dízel lesz majd választható, és az új, olcsó hibrid hajtást is megkapja majd az YRA.

Már behajózták Japán felé az első három, Indiában készített Suzuki YRA prototípust Már behajózták Japán felé az első három, Indiában készített Suzuki YRA prototípust

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!