Három év fejlesztőmunkájának eredményét láthatjuk itt, a Hennessey Venom F5-ös egyben a márka 30 éves fennállásának is emléket állít majd 2021-ben, amikor a 24 darabra limitált széria első példányait átadják megrendelőjüknek. Először még csak a 300 mérföld/óra (483 km/h) megdöntését tűzték ki célul, aztán már az 500 km/h is szóba került… Pontos szám majd jövőre lesz, egy mérést követően.

A Hennessey Performance mérnökei által készített karbon monocoque-váz tömege mindössze 86 kg, a karosszériaelemek is karbonból vannak, így az autó száraz tömege mindössze 1360 kg – ebből a motor 280 kg-t tesz ki. A saját fejlesztésű, Fury névre hallgató 6555 köbcentis V8-as biturbó legnagyobb teljesítménye 1817 lóerő (8000/perc), a maximális nyomaték 1617 Nm (5000/perc), a maximális leszabályozási fordulat 8500/perc – mindezt a benzinkutakon kapható E85-tel tudja a blokk. A hétfokozatú robotizált váltót a CIMA szállítja, megadták az egyes fokozatokban elérhető maximális sebességértékeket: 1 – 115 km/h, 2 – 172 km/h, 3 – 237 km/h, 4 – 307 km/h, 5 – 383 km/h, 6 – 460 km/h, 7 – 534 km/h, hátramenet – 117 km/h.

Elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztést használnak, amely megerősített pontokon csatlakozik a vázhoz. A hasmagasság elöl-hátul külön állítható (75-140 mm/85-160 mm), egyfelől a fekvőrendőrök se jelentenek így akadályt, másfelől az aerodinamika is megfelelő az 500 km/óra feletti tempó eléréshez. A formát számítógépen fejlesztették folyadékdinamikai számításokkal, majd szélcsatorna-mérésekkel ellenőrizték az adatokat; ezt a folyamatot többször is megismételték egészen addig, amíg a végleges formát és aerodinamikát megtalálták. A légellenállási együttható Cw érték 0,39, pontos érték helyett annyit mondanak, hogy az autó elég leszorító-erőt termel ahhoz, hogy biztosan az úton tartható legyen akár 500 km/feletti tempónál is. A motorteret aranylemezekkel burkolják, és az aerodinamika részeként vezetik ki onnan a forró levegőt légcsatornák.

Nincsenek kapcsolók a műszerfalon, csak a kormányon – a megcélzott tempónál egyszerűen nincs idő a műszerfalra összpontosítani, a kormány kezelése is elég nagy feladat –, magasra építették a 7 colos monitort, hogy a vezető a szeme sarkából is szemmel tudja azt követni. Azért esett a választás 9 colos érintőképernyős Alpine fejegységre, mert annál hangvezérléssel lehet kezelni a multimédia-funkciókat.

Amíg a végsebességgel kapcsolatban még lövésük sincs a fejlesztőknek, a menetteljesítmények tekintetében már egész sokat tudnak. Eszerint a 0-100 km/óra gyorsulás 2,6 másodpercig tart, a 0-200 km/óra 4,7 másodpercig, a 0-300 km/óra 8,4 másodpercig, a 0-400 km/óra 15,5 másodpercig. Jövőre majd a NASA Kennedy űrközpontjának 5,2 km hosszú kifutópályáján kerítenek sort egy sajtónyilvános, független végsebesség-mérésre; el akarják kerülni azt a blamát, amit a Shelby Super Cars követett el nemrég a Tuatara autójukkal, ahol nagyon nem stimmelnek a számok és a videó… A Hennessey azért azt is megemlíti a sajtóközleményben, hogy ha nem sikerül elérni a várt számokat, akkor néznek egy még hosszabb közúti egyenest, ahol még egyszer nekifutnak majd a mérésnek.

Végezetül pedig a piszkos anyagiak. A Hennessey Venom F5 ára adók nélkül 2,1 millió dollár, extrák nincsenek, az ügyfél csak a színeket – karosszéria, bőrkárpit – választhatja meg, illetve azt, hogy bal- vagy jobboldali kormányt kér, cserébe egy villámgyors, és mindössze 24 példányban készülő autó gazdája lehet.