Nem aprózza el annyira a kínálatát a Suzuki, mint most, az Alto és a Splash közös utódot kap majd hamarosan. Erről az autóról már láthattak kémfotókat is, most pedig itt van, sorozatgyártáshoz közeli tanulmányként. A Suzuki A:Wind elnevezésű minit a Thaiföldi Autószalonon leplezték le.

Többről van szó, mint egyszerű tanulmány, amit a legjobban az jelez, hogy rögtön két példányt is építettek a japánok, a sárgát balkormányos, a kéket jobbkormányos belsővel. A műszerfal színét a külsőhöz igazították, a középkonzolon a szellőzés kezelőszervei között meg érintőképernyőt látunk,  amelyet a lakkfekete középső részbe rejtettek.

A karosszéria miniautós, a hossz pontosan 3600 mm, a szélesség 1600 mm, a magasság 1540 mm, a tengelytávolság pedig 2425 mm. A 16 colos felnik a 185/55 R16-os abroncsokkal alaposan megtöltik a kerékjáratokat, a megvásárolható autó várhatóan ennél szolidabb kerekekkel jön majd. A motortérben egy 996 cm3-es benzinmotor dolgozik, ami fokozatmentes automatikus váltó közbeiktatásával hajtja az első kerekeket.

A csomagtérről sejtelmesen csak annyit mond a sajtóközlemény, hogy kategóriaelső a mérete, az utasteret is egyszerűen „tágas”-nak aposztrofálják. Egyelőre nem tudjuk, mennyi marad meg a tanulmány látványos orrkialakításából, az Energiasárga és Panorámakék színek várhatóan a végleges autón is elérhetőek lesznek majd. Ki tudja, talán még a színes belső teret is megtartják.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!