Minden a Byton által felállított terv szerint alakul, azaz épül már a kínai Nanjingban a gyár, ahol 2020 tavaszán indul majd a sorozatgyártás, és 2020 nyarán az első vásárlók át is vehetik majd autóikat, az export pedig 2021-ben indul Európába és Észak-Amerikába. Utóbbi piacokra fejlesztették ki az M-Byte nevű akkumulátoros-elektromos szabadidő-autót, amelynek különlegessége a 48 colos képátlójú óriáskijelző a műszerfalon.

Az M-Byte hátsó- (272 LE) vagy összkerékhajtással (408 LE) lesz választható, 72 vagy 95 kWh kapacitású akkumulátorral, 360-434 km-es WLTP-hatótávolságot ígérnek. A Byton szerint egyébként az eltelt két év alatt 50 ezer előrendelést gyűjtöttek, először őket látják el autókkal, ezt követően jönnek majd azok, akik most jelentkeznek. Európában támogatások nélkül 50 ezer euró alatti alapárat akarnak elérni.