A Nissan Leaf hajtását kombinálták a sokkal tágasabb NV200-as karosszériájával a mérnökök, amiből az e-NV200-as modellek megszülettek, amelyeknek most a sorozatgyártású változatát ismerhetjük meg Genfben. Rögtön háromféle formában is elkészült az újdonság, van dobozos haszonjármű, ennek személyszállító változata és a személyautós belsővel rendelkező Evalia is választható akkumulátoros-elektromos hajtással. Végre azok is vehetnek majd elektromos autót, akiknek mondjuk a Leaf túlságosan kicsi.

Nem egyszerűen csak kidobták a belső égésű motort és annak kapcsolódó rendszereit az autóból, a karosszéria megjelenésért felelős alkatrészeinek harmada teljesen új. Ez leginkább az orr átalakítását jelenti, ahol hűtőrács helyett egy fedelet találunk középen, amely alatt az elektromos töltőcsatlakozó található.

Elsősorban kereskedelmi felhasználókra számítanak, a felmérések szerint egy ilyen kategóriájú haszonjárművel jellemzően napi 100 km-t autóznak a felhasználók jellemzően városi környezetben; ezt ideális körülmények között újratöltés nélkül teljesíteni tudja az e-NV200-as, amelynek a szabványos mérési ciklus szerint 170 km a hatótávolsága – ezt ideális hőmérsékleten, terhelés nélkül tudja a típus. Villámtöltővel is lehet táplálni a padló alá épített 24 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátort – ennek csomagolása eltér attól, mint amit a Leaf használ, hiszen itt fontos volt a sík raktérpadló megtartása, így a raktér változatlanul 4,2 köbméteres.

Az első kerekeket ugyanaz a 109 lóerős elektromotor hajtja, mint a Leaf esetén, de a menetteljesítményeket nem közölték azon kívül, hogy a csúcssebesség elektronikusan korlátozott 120 km/óra – városban gond nélkül tudja tartani a forgalom ritmusát az e-NV200-as, amelynek forgalmazása júniusban indul.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!