Több mint ötven vádlottja volt annak a pernek, amelynek a végén az autókereskedő-házaspárt, Vahid Behzadit és feleségét Najva Lashidaeit halálra ítélték Iránban – fellebbezésnek nincs helye az ítélettel szemben. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy a vádlottak a Saipa nevű gyártól 6700 autót vásároltak, majd azokat egyszerűen tárolták csak, mert úgy spekuláltak, hogy a magas infláció miatt sokkal magasabb áron tudják majd azokat értékesíteni pár hónap után. A házaspár lakásán mintegy 100 kg-nyi aranyrudat és közel 25 ezer aranyérmét is lefoglaltak a hatóságok, emiatt az arany- és a pénzügyi piac manipulálásának a vádjában is bűnösnek találták őket. Végül 36 embert ítéltek el ebben a perben, két korábbi iráni parlamenti képviselőt, Fereydoun Ahmadit és Mohammad Azizit öt évre csukták le, a Saipa autógyár korábbi vezetőjét, Mehdi Jalamit 7 évre ítélték, a cég korábbi helyettes marketingvezetője 15 évre megy börtönbe.
Iránban két évvel ezelőtt alapítottak speciális, korrupciós eseteket vizsgáló bíróságokat, amely ugyan elrettentő ítéleteket hoz, de ettől nem nagyon javul az ország helyzete a korrupciós listán, a Transparency International jelentése szerint a 180 vizsgált országból a 146. helyen szerepel a közel-keleti állam.