Változattól függően (4- vagy 5 ajtós, esetleg kombi karosszéria) 3,8-3,9 l/100 km a Szentgotthárdon gyártott, 1,6 literes, 136 lóerős dízelmotorral szerelt Opel Insignia szabványos átlagfogyasztása, ami az általános tapasztalatok szerint köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Most épp nem felül, hanem alulmúlták ezt az értéket bő 10 százalékkal, amikor Felix Egolf, egykori pilóta a svájci Luzernből indulva elhajtott az Északi tengerig, majd onnan haza is ment egy tankolással, azaz 70 liter gázolajjal. Ez 3,46 l/100 km-es átlagfogyasztást jelent. A Fekete erdőben volt az út csúcspontja 1060 méteres tengerszint feletti magassággal, onnan jórészt hegynek lefelé haladt az Opel rüsselsheimi központjáig, ahol 429 megtett km után 3,2 l/100 km-es átlagot mutatott a fedélzeti számítógép, innen Münsteren és Oldenburgon keresztül hajtott Cuxhavenig. A másnapi visszaút keletebbre haladt, Hannover, Kassel, St. Gallen érintésével ért vissza április 8-án Zürichbe.

Teljesen szériaállapotú volt az autó, megfelelő légnyomásra beállított Continental Eco Contact 5-ös abroncsokon gördült, és Felix Egolf szerint egyedül az előrelátó és megfontolt vezetésnek köszönhető a szenzációsan alacsony fogyasztás és a nagy hatótávolság. A túra indulásakor egyébként ő se hitte, hogy sikerül meghaladni a kétezer km-t.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!