Hivatalosan is megkezdődött a Suzuki indiai leányvállalatának, a Maruti új autógyárának építése Gujarat tartományban, mintegy 100 kilométerre Ahmedabad városától, egy 700 hektáros területen.

Tavaly már beszámoltunk a beruházásról, majd egy kicsit lelassult a megvalósítás a halálos áldozatot is követelő munkaharc miatt – amely egyébként a Maruti profitjának 60 százalékos esését is okozta. Nem csak a Suzuki, de Gujarat kormányzata is mindent megtesz a maga részéről a beruházás tető alá hozása érdekében, például a kapcsolódó, jelenleg keskeny nyomtávú vasútvonalat normál szélességűre fejlesztik, és felépítik a gyár működéséhez szükséges infrastruktúrát – erőművet – is. Előbbire azért van szükség, hogy az itt készülő autók könnyen és gyorsan eljussanak a mintegy 300 kilométerre lévő tengeri kikötőbe, ahonnan exportálnák azokat a világ minden tájára – most, hogy a Marutinak az eddiginél jóval nagyobb szerepet szánt a Suzuki.

Az új üzem építésével egyszerre a manesari üzemét is fejleszti a Maruti, ott harmadik gyártósort üzemelnek be, amivel nagyjából évi egymillió autóra nő ennek a gyárnak a kapacitása. Az új üzem is – első körben – ekkora kapacitással rendelkezik majd, a jelenleg Új-Delhiben gyártott autók gyártását az új üzem termelésbe való bekapcsolódásával egyszerre kifuttatják, azzal párhuzamosan pedig bővítik a motor- és egyéb alkatrész gyártást.

A zöldmezős beruházás keretében épülő üzem 2015-2016 körül kezdi meg a termelést, azért nincs még pontos dátum, mert tavaly óta is már módosítottak a terveken, az eredetileg negyedmilliós kapacitás helyett rögtön évi egymilliós kapacitással épül meg a gyár, amely több lépcsőben akár évi 2 millió autósra is bővíthető. Ezzel, mármint az évi 3 millió autós kapacitással a Suzuki adja majd India autógyártásának nagyjából harmadát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért