Indul a Lexus egész pályás letámadása

2016. január 12. (kedd)

Teljesen új moduláris luxusautó-alapot készített a Lexus, amelyre a jövőben az összes autóját felépíti, és lesznek új modellek is, például az itt látható LC 500-as kupé.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Nem, nem tanulmányautóról van szó jelen esetben, azt már 2012-ben láthattuk az LF-LC képében, a Detroitban leleplezett Lexus LC 500-as már az új, nagy méretű kupé sorozatgyártású változata, amely a 2017-es modellévben, tehát valamikor 2016 augusztusát követően kerül majd a kereskedésekbe.


A márka története szempontjából kulcsfontosságú az autó, itt debütál ugyanis sorozatgyártásban az új fejlesztésű, kifejezetten a Lexusra szabott moduláris építőkészlet, amely az eddiginél sokkal nagyobb szabadságot ad a gyárnak. Nagy szilárdságú acél, alumínium, szénszálerősítésű műanyag – szóval csupa olyasmi, ami az új BMW 7-esben is szolgál -, a csavarodási merevség jobb, mint a teljesen karbon LF-A sportkocsinál. Szinte teljesen alumíniumból készül a felfüggesztés a rugózatlan tömeg csökkentés érdekében.

Persze ennek jelen esetben nem sok hasznát látják majd az utasok, mert az LC 500-as nem csak sportos megjelenésű, de sportos vezethetőségű jármű, amely alaphelyzetben 20 colos felniket kap, felár ellenében pedig az itt is látható 21 colosakat, az abroncsok jól tapadó Michelin Pilot Super Sport darabok. A fejlesztőmérnökök a megszokott idő háromszorosát töltötték a kormányzás és a vezethetőség finomhangolásával.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A motortérben a japánok 5,0 literes, szívó V8-asa található 467 lóerős teljesítménnyel, ami a nagy méretű kupénak 4,5 másodperces 0-96 km/h sprintet biztosít. Csak az erőforrás közös az RC F/GS F modellekkel, itt például az Aisin legújabb fejlesztésű, 10 fokozatú automatikus váltója dolgozik, ami fizikailag kisebb méretű, mint a mai nyolcfokozatú automaták és majdnem olyan gyors, mint a dupla kuplungos szerkezetek.

Alaphelyzetben panoráma üvegtetővel szállítják az LC 500-ast, felár ellenében lehet kérni a tömegközéppontot lefelé mozdító karbon tetőt. Az már tényleg csak spekuláció, hogy az igazán nagy teljesítményű LC F majd az új LS limuzinban is használt hibrid hajtást kapja némi extra hangolással; kézenfekvő a dolog, hiszen a lemezek alatt közös műszaki alap rejtőzik majd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Indul a Lexus egész pályás letámadása

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/14-15-ös számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Teszt:Hyundai i20 Active 1.0 T-GDi HP, BMW 225xe Active Tourer, Peugeot Partner Tepee Outdoor 1.6 BlueHDi 120, Nissan Navara dCi 190, BMW C 650 Sport, Can-Am Spyder F3-S
  • Vezettük: Volkswagen Up!, Opel Zafira, Volvo S90 és V90
  • Extra: Ladák nagy találkozása
  • Tanácsadó: Gumicsövek cseréje, Futóműjavítás
  • Használt: BMW 330Ci (E46) kabrió
Autómotor Piactér