Meglepő módon nem várta meg az év végi Los Angelesi Autószalont a Mini márka az új kabriójának leleplezésével, hanem a 44. Tokiói Autószalonon már megmutatja azt a nagyközönségnek. A piaci bevezetést nem befolyásolja ez a tél előtti bemutató, hiszen az első példányok csak 2016 első negyedévében kerülnek majd a márkakereskedésekbe.

Arra különösen büszke a Mini, hogy egyedüliként ők kínálnak teljes értékű kabriót a prémium kisautók kategóriájában. Arra még büszkébbek, hogy felár ellenében akár már a vászontető is magán viseli a stilizált brit zászlót, a sötétszürke vászonba fehér cérnával szövik bele a Union Jack körvonalait. Új fejlesztésű és teljesen elektromos a tetőmozgató mechanizmus, amely így csendesebb a korábbinál, miközben megtartották a tolótető-funkciót. A nyitáshoz/csukáshoz 18 másodpercre van szükség, menet közben 30 km/órás tempóig hajtható végre a művelet, a hátsó ülések támlájában természetesen ott vannak a szükség esetén előbukkanó bukókeretek.

Az alapot jelentő háromajtóssal együtt nagyobb nőtt a kabrió is, így hajszálnyival több helye van hátramászni annak, aki a második sorba szorul. A csomagtér mérete csukott tetővel 215, nyitott tetővel 160 literes, a támla osztva dönthető és megnövelték az átrakodónyílás méretét. A piaci bevezetésre a 136 és 192 lóerős benzines és a 116 lóerős dízelmotorral kerül sor, egyébként majd folyamatosan bővítik a Mini Cabriolet motorválasztékát.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!