A Volvo által kifejlesztett CMA elnevezésű kompakt építőkészletet hasznosítja a Lynk & Co elnevezésű új autómárka első terméke, a 01 névre hallgató szabadidő-autó, amelynek nem a formabontó megjelenés a legkülönlegesebb tulajdonsága. Nem lesznek márkakereskedések, miután az ügyfél összeállítja a neki tetsző autót a konfigurátor segítségével, egy előre megbeszélt időpontban házhoz viszik neki a kész terméket. A karbantaratással se kell majd sokat vesződnie a tulajdonosnak, hiszen az internetkapcsolat segítségével az autó magától tudja, mikor esedékes a következő időszakos szerviz, és akkor a Lynk & Co munkatársai megjelennek és elviszik az autót, majd a javítás után visszaszállítják. Mivel a Volvóval közös a műszaki alap, várhatóan annak márkaszervizei javítják majd az új autókat.
lynk2
Nem egyszerűen csak új formavilágot akartak alkotni az új márka számára, állítólag formabontó skandináv megjelenést akartak állítólag összehozni. Ebből a formabontó a külsőre igaz, ahol többszintes a fényszóró – ilyet már láttunk a Jeep és Citroën márkáknál –, a skandináv pedig a belső térre megfelelő jelző, ahol lényegében egy vezetőközpontú Volvo műszerfalat látunk. Függőleges helyett vízszintes a nagy méretű érintőképernyő elhelyezése a középkonzolon, és itt van néhány fizikai kapcsoló is a szellőzés vezérlésére.
lynk3
A Lynk & Co 01-est árban majd a megfelelő Volvo alá pozicionálják, de ez nem jelenti azt, hogy a technikán spórolnak, hátul például négy lengőkaros független felfüggesztést kap a szabadidő-autó – a CMA platform torziós hátsó híddal is létezik. Három- és négyhengeres benzin- és dízelmotorok, hibrid és hálózatról tölthető hibrid hajtás lesz a választékban az első körben, középtávon pedig akkumulátoros-elektromos változatot is kínálnak majd.
lynk4
A Lynk & Co 01-es 2017-ben nyit az európai, észak-amerikai és kínai piacon, ezt még majd a 02, 03 és 04 elnevezésű autó követi. Ezekről jelenleg semmit nem tudunk, annak ellenére sem, hogy a sorozatgyártású 01-essel párhuzamosan egy névtelen tanulmányautót is bemutattak Göteborgban. Ez egy személyautót, azon belül is egy négyajtós kupét mintáz, a felfelé/hátrafelé nyíló ajtajaival biztos nem kerül sorozatgyártásba.

lynk5

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!