Egyedülálló városi autónak nevezi a Datsun a Redi-GO nevű alapmodelljét, azonban muszáj megjegyezni, hogy a CMF-A építőkészletre felépített autónak van egy, a csomagolástól eltekintve teljesen azonos testvére, a Renault Kwid. Utóbbi egy kicsit drágább, épp csak annyival hogy annál már futja fekete alsó védőburkolatra is.

Noha ez hiányzik a Datsun márka számára készített meglehetősen lendületes karosszériánál, műszakilag minden adott a rossz utak leküzdéséhez, hiszen a hasmagasság 185 mm. Ezen kívül nem is közöltek semmiféle műszaki adatot most, a világpremier alkalmából, még a fogyasztásról is csak annyit mondanak, hogy igyekeznek a kategóriában legalacsonyabb értéket elérni.

Egyedüli erőforrásként az a 0,8 literes, háromhengeres kerül majd a Redi-GO orrába 5 fokozatú, kézi kapcsolású váltóval – a Kwid is ezzel kezdte, de mára ott már az alap kivételével 1,0 literes motorra váltottak, ez nem fog megtörténni a Datsun esetén a konszernen belüli rangsor megtartása miatt –, később robotizált váltó érkezése is várható. A nagy titkolózás azért is furcsa, mert május elsejétől már meg lehet rendelni az autót, az első ügyfelek pedig június elsején már át is vehetik majd autójukat.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!