Hivatalosan is bemutatkozott az UAZ Patriot és Pickup felfrissített változata, amely kapcsán a gyár azt hangsúlyozza, hogy ennél a vásárlók kényelmét próbálták javítani, és hogy ezek a változtatások nem rontják a jármű terepjáró-képességeit.

A merev hátsó hídnál immár kanyarstabilizátort használnak, a műszerfal közepén található 7 colos képátlójú érintőképernyővel rendelkező navigáció található, amelynek segítségével filmeket is lehet nézni. No nem menet közben, a teljesen új ülések segítségével két személynek lehet ágyat kialakítani a kombi belső terében. Az új hátsó pad egyébként 8 centivel nagyobb lábteret eredményezett, és ISOFIX rögzítési pontokat is tartalmaz, támlájának dőlésszöge fokozatmentesen állítható.

A karosszéria változásai minimálisak, de 2005 óta egyáltalán nem nyúltak a megjelenéshez, úgyhogy már ez is nagy szám. Átalakították a fényszórók formáját, és LED-es fényfüzér is került beléjük, a kombinál bumeráng alakú lett a hátsó lámpa, a pickup befejezése maradt a régi. Növeli a karosszéria merevségét, hogy a szélvédő immár ragasztott, extraként – a képeken is látható – 18 colos könnyűfém felnik is elérhetőek.

A motorkínálatban 2,7 literes benzines (128 LE) változatlan, a 2,2 literes turbódízel teljesítménye változatlanul 114 lóerő, de az új turbónak és motorvezérlésnek hála immár teljesíti az Euro-4-es előírásokat, és nőtt a nyomatéka is. A modellfrissítést követően nagyjából 50 ezer rubellel emelkedtek a vételárak, a benzines alapmodellért 649 000 rubelt, azaz 4 millió Ft-ot kell fizetni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!