Nagyon büszke a Jaguar arra, hogy milyen könnyű az F-Type alumínium karosszériája, amiben azért bőven van még más könnyűfém is, például magnézium. Utóbbiról azt érdemes tudni, hogy éghető, előbbi pedig 660 °C-on olvad.

Ezek után már igazán nem kell sok ahhoz, hogy megsemmisüljön az autó, ha kigyullad. Pontosan ez következett be a belgiumi Herentals közelében, hétfő hajnalban 2:30 óra körül, amikor a saját tulajdonú autóját hajtó sofőr műszaki hibára lett figyelmes. Épp csak annyi ideje volt, hogy félreállt és kiszállt, és ekkor már égett is az autó.

A kiérkező tűzoltók habbal oltották el az autót, vagy inkább azt, ami abból megmaradt, hiszen a tűzben egyszerűen elolvadt nem csak a külső karosszéria, de a tartó vázszerkezet is. A tűzoltóság ezzel egyébként a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet, hiszen személyi sérülés nem történt, a gyár valószínűleg már találgatja, mi okozhatta az öngyulladást – sok minden nem maradt, amit megvizsgálhatnának. Úgy tűnik, érik a Jaguar F-Type első visszahívása…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!