Tegnap még csak kémfotóval tudtunk szolgálni a felfrissített Porsche Panameráról, ma pedig már itt vannak a hivatalos fényképek-információk a megújult luxusautóról – igaz, a hivatalos bejelentés időpontja még várat magára.

A karosszéria változásai minimálisak, és messziről se hasonlítanak arra, amit a Sport Turismo nevű kombi-tanulmánynál láthattunk. Kicsit átalakították a fényszórók formáját, újak a lökhárítók, hátul lejjebb ment a rendszámtábla és LED-esek a lámpák. Itt vannak az első képek a nyújtott tengelytávolságú változatról is, és abból ítélve, hogy azon is német hatósági jelzés látható, nem csak a Távol-Keleten fogják forgalmazni ezt.

Műszakilag is van fontos változás, tegnap még rosszul írtuk – feltöltött V6-osról volt csak szó a pletykákban -, hogy  kompresszoros V6-ossal váltják a 3,6 literes alap V6-ost, helyette készítettek egy biturbó 3,0 literes V6-ost, amellyel a 4,8 literes szívó V8-ast váltják. Aggodalomra nincs ok, hiszen a korábbi 400 helyet 418 lóerőnek parancsol a gázpedál. Másik fontos újdonság, hogy a Hybrid S modell kap egy testvért, mégpedig egy nagyobb kapacitású akkumulátorral szerelt, plug-in, azaz konnektorról tölthető változatot.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!