A Faraday Future nevű cég a villanyautók piacán akar egy csapásra komoly szerelővé válni, első lépésként például azt jelentették be, hogy a Nevada államában 1 milliárd dolláros befektetéssel felépítenek egy gyárat, ahol aztán rögtön többféle típust készítenek – tehát nem folyamatosan építik fel a kínálatot, ahogy azt például a Tesla teszi.

Azonban a gyárépítés csak mostanság indult, még vagy 2 év kell ahhoz, hogy az termelni is kezdjen, de addig is valahogy hírt kellene adni a kínai befektetők által pénzelt vállalkozásról, hogy a tényleges piaci rajtnál már legalább sejtése legyen a téma iránt érdeklődőknek, hogy miről is van szó. Ez pedig azt jelenti, hogy tanulmányautókat mutatnak be, a sort pedig az itt látható autó nyitja, amelyet a Las Vegasi Consumer Electronics Show keretén belül mutatnak be a nagyközönségnek.

A hivatalos leleplezés előtt pár órával azonban tévedésből rövid időre már elérhetővé tették az ingyenes alkalmazást, amelynek segítségével az is alaposan megismerheti az autót, aki esetleg nem tud eljutni a CES kiállításra. Ebből annyi derül ki, hogy a kerekeknek külön villanymotorja van, a rendszerteljesítmény 1000 lóerő, a 96 km/h-s sebességet pedig kevesebb, mint három másodperc alatt éri el. Emellett csupa olyan érdekes megoldással látták el a Faraday Future nevű cég első autóját, ami nagyon szépen hangzik, de további magyarázatra szorul, például a moduláris húr akkumulátor – lesz miről beszélni a további tanulmányok kapcsán is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!