Tegnap tartották meg a Hungaroring szezonnyitó sajtótájékoztatóját, ahol Gyulai Zsolt elmondta, hogy a terveknek megfelelően halad a pálya felújítása, már állnak az új orvosi központ épületének falai, az elektromos hálózatot felújítják az egész pálya területén, és hamarosan elkészülnek magának az aszfaltcsíknak a felújítási terveivel is.

Utóbbival kapcsolatban konkrétumot még nem tudott mondani a Hungaroring Zrt vezetője, de az elhangzott, hogy valószínűleg megtartják a jelenlegi nyomvonalat, a bukótereket lebetonozzák, és persze új aszfaltot is kap majd a pálya; a döntés nagy mértékben Bernie Ecclestone-tól is függ, aki – ha minden jól megy – idén írja alá az F1 szerződés meghosszabbítását. A másik fontos újdonság a Hungaroringgel kapcsolatban, hogy egyszerű versenypályából élményközponttá fejlesztették a létesítményt. A vezetéstechnikai pálya mellett ott a megújult off-road központ – a 10 mesterséges akadály mellett 20 km-nyi természetes tereppályával -, és most mutatkozott be az élményautózás is.

Utóbbi lényege, hogy pár választott autótípust ki is lehet próbálni a Hungaroringen, a szórakozás nem olcsó, de ha valakinek például az az álma, hogy egy Lamborghinit vezethessen egy Formula-1-es pályán, annak például elérhető közelségbe került annak beteljesedése. Azonban nem árt, ha előre felkészül, és nem csak anyagilag. A sajtótájékoztató idején bármelyik autót kipróbálhattam volna utasként. Azért csak feltételes módról beszélhetek, mert rövid úton kiderült, a zárt autókba nem férek be.

Például a GT3-as Ferrari 458 Italia utasterébe még be tudom préselni magam a bukókeret szűk nyílásán keresztül, de a fejem fölött lévő Y alakú cső miatt arról már szó nem lehetett, hogy fel tudjam venni a bukósisakot. Maradtak tehát a nyitott autók, a Radical szemre is borzasztóan szűk, így inkább a rendszámot KTM X-Bow felé tereltek kedvesen a felelősök. Rövid taktikai felkészülés – ami fekete, abban kapaszkodhatsz – és a tépőzáras üléspárnák kitépése után elhelyezkedhettem a jobbegyben. Csak egy dolog zavart, hogy a kéziféket a bal lábam nekinyomta a középkonzol oldalának, de hát a Hungaroringen amúgy se kézifékkel fordítja el az ember az autót.

Gyorsan ki is pattantam, hiszen a műanyag ülés alján összegyűlt esővízben való ücsörgés nem a kedvenc időtöltésem, és elkezdtem lélekben felkészülni az autózásra. Aztán gyorsan be is fejeztem, hiszen a következő szűk keresztmetszetet már nem sikerült megoldani. A nyitott autóban csak zárt bukósisakkal lehet felhajtani a pályára, azonban még a jelen lévő legnagyobb, XL-es méretű se ment rá a fejemre. Többen mondták már, és én is tisztában vagyok azzal, hogy nagy a fejem, és ez most hivatalos is lett. Mindezt csak ezért említem, mert előfordulhat: valaki jó messziről jön versenyautót vezetni a Hungaroringre, és a helyszínen derül ki, hogy nincs számára megfelelő méretű védőfelszerelés. Ezt nem árt előre tisztázni, nehogy az élményautózás kapujában maradjon hoppon a kedves ügyfél.

Árlista

Élményprogram Formula BMW 1,5 óra (3 kör) 159 900 Ft Önálló vezetés Lotus Elise 4 kör 75 900 Ft KTM X-Bow 2 kör 89 000 Ft Lamborghini Gallardo 3 kör 149 900 Ft Élményszerző autózás Suzuki Swift 1.3 2 kör 17 900 Ft Suzuki Swift 1.3 3 kör 25 500 Ft Lotus Elise 2 kör 22 900 Ft Lotus Elise 3 kör 32 600 Ft Renault Mégane RS 2 kör 27 400 Ft Renault Mégane RS 3 kör 39 100 Ft BMW M3 E92 2 kör 40 800 Ft BMW M3 E92 3 kör 61 000 Ft Porsche 911 1,5 kör 63 600 Ft Porsche 911 2 kör 86 500 Ft KTM X-Bow 2 kör 69 000 Ft Radical SR5 3 kör 89 900 Ft Scuderia Ferrari F430 GT3 3 kör 149 900 Ft

A nagy felbontású képeket tartalmazó Galériát megtalálják az Autó-Motor Facebook oldalán.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!