Már nem titok a következő generációs Mini formája, de a gyár úgy tesz, mintha az csak most látna először napvilágot. A Mini Design@Home elnevezésű rendezvényen mutatták meg a Vision nevű tanulmányt, ami a harmadik generációt előlegezi majd meg a Frankfurti Autószalonon.

Mindezt egy 3D-s hologram segítségével tették, így látványosan tudták prezentálni a Driving Experience Control nevű funkciót, ami nem csak az egész utastér színvilágát és megjelenését változtatja meg egy szempillantás alatt. A formánál próbáltak úgy újat alkotni, hogy közben az ős-Minit is megidézték. Angyalszemű fényszórók világítanak a hatszögletű hűtőrács sarkából, a tető az elődökből ismert módon fekete oszlopokon nyugszik. Új elem a Smart Tridion-celláját idéző, a gyár által organo-fémnek nevezett keret, ami a korábbi álcázatlan képeken nem volt látható.

Igyekeztek optimalizálni a légellenállást, a felnik, a tükrök formája ennek megfelelően alakult át, és az egyes BMW-típusokról ismert, a kerékjáratból levegőt elvezető légcsatorna is ott van az első sárvédőknél. A műszaki részletekről egyelőre semmit nem árultak el, úgy tűnik, igyekszenek az utolsó pillanatig halogatni a  háromhengeres motor bejelentését.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!