Vasárnap rendezték meg az AutoMotorSportief Haaksbergen nevű rendezvényt, amely során többféle autós-motoros látványosságot csodálhattak meg a nézők a város központjában. Az egyik fő látványosság az 1500 lóerősnek mondott monster truck bemutató volt.

Ennek során a sofőr elveszítette uralmát a jármű fölött, és egy forduló során nem állt meg, hanem a kordonon átgázolva a tömegbe hajtott. Folyamatosan frissülnek az információk, jelen állás szerint hárman vesztették életüket a helyszínen, több tucatnyian megsérültek. A mentők legalább hat embert újraélesztettek, több mentőhelikopter is segített a kórházba szállítani a súlyos sérülteket. Még a közeli Németországból is érkeztek mentők a helyszínre.

A mentőegységek közlekedésének biztosítása miatt a főutat lezárták, így a nézők csak nehezen tudtak távozni a helyszínről, a helyi múzeumot megnyitották azok előtt, akik nem tudtak hazajutni. A rendezvény szervezője azt nyilatkozta, a mobil kordon eddig mindig elegendő volt a helyszín biztosítására, a monster truck vezetőjét őrizetbe vették a rendőrök.

Megrázó képsorokat láthatnak az alábbi videón, csak erős idegzetűek nézzék meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!